Gondolkodtatok már azon naponta hány olyan ember jön veletek szembe az utcán, akinek gondja van önmagával? Nem is akármilyen módon. Utálja a testét az életét az evést. Igen, mert mindent e köré épít. Mindent úgy értem tényleg mindent. Tudom miről beszélek, mert én is átmentem ezen, szóval ez nem egy légből kapott dolog. Evészavar, de nem csak ez ehhez egy énkép zavar is társul. Nem akarok belemenni a tudományba, ez annál egy sokkal mélyebb dolog. Szóval vissza az elejére, belegondoltál hány ilyen ember jön veled szembe az utcán mosolyt erőltetve az arcára azt mutatja erős, otthon pedig összetör, mert az már a saját világa.
A saját világa? Miről beszélsz Füzes Csenge? Arról, hogy a saját világa ahol biztonságban érzi magát ott nem fél. Vagyis, de, de fél önmagától. De hát az mindig ott van. De valamitől ott mégis megnyugszik. Mert nem kell néznie, ahogy az emberek megvetően néznek rá, hogy miért csinálja ezt. Nem értik. Nem, mert nem élték át. Sokuknak fogalmuk sincs ez tényleg egy betegség, borzalmasan nehéz belőle kiszabadulni. Pláne még nehezebb, ha akarnál sem tudsz róla beszélni, mert a legtöbben elítélnek miatta és elkönyvelnek egy jó nagy idiótának, mert hát “jolvanazugy”. Nem nincs jól! Emberek, könyörgöm nyissuk már ki a szemünket! Csak egy kicsit nézz szét, és ne első látásra ítélj. Ne mond neki, hogy “pedig enni nem nehéz, jajj mit vagy úgy oda, fogadd el magad.” Nem, ezek a mondatok nem segítenek. Annál inkább, ha elfogadod, hogy ő ilyen, és segítesz.
SEGÍTESZ!
Nem kezded el durván a fejéhez vagdosni a dolgokat, hanem ott vagy neki, és leszel neki te az a támasz. Az a támasz, ahol biztonságban érzi magát. Ahol a valódi világban sem fél, és szépen lassan már önmagától sem, mert hosszú távon csak ez segít a gyógyulásban. Ha ott vagy neki és azért, amiért beteg nem hagyod magára.
Engem nem hagytak magamra, szerencsés voltam, de sok hasonló sorsú ezt nem mondhatja el magáról. Legyél ma te az, aki segít, az aki valaki élhetőbb világot teremt Neki. Mert van kiút az énkép sőt az evészavarból is. Élő példa vagyok rá. De ez önmagamtól nem ment volna. Voltak akik kirántottak a mély gödörből, és nem ítéltek el, persze volt olyan is, aki elítélt, de volt támaszom innentől kezdve nem érdekelt ki gondol rólam mást.
Ha Te olvasod ezt a bejegyzést kérlek nyisd ki a szemed és nézz szét, ha egy icipit is azt érzi, hogy ott vagy neki, hidd el Te magad óriásit hozzátettél a gyógyulásához.
Végső soron az elszenvedő alanyokhoz szólnék. Ha te ezeken keresztül mentél soha ne hagyd el önmagad. Soha! Ha segítenek, ha közelednek feléd azt pedig fogadd el, mert tudd van kiút. Van élet ezek után is.
Óriási pacsi az összes, olyan embernek aki átment ezeken és ő (is) gyógyultnak mondhatja magát. Ha pedig benne vagy még, tudd valaki el fogja neked hozni az élhetőbb világot, ahol már nem félsz semmitől. Önmagadtól sem. Mert miatta(tuk) leszel önmagad és úgy fognak szeretni, ahogy vagy. Nem lesz több elítélő szempár, mert egy teljesen új, valódi élet vár.
Hihetetlen erős vagy, hogy meggyógyultál, vagy hogy elkezdtél kilábalni ebből az egészből, és még le is tudod írni...
VálaszTörlés