Legjobb barát, a mérleg

“2017 július 3, reggel 8.05 kinyitódnak a szemeim. Az első gondolatom ó a fenébe egy újabb reggel, újabb mérés. Na igen. Mert ez az első dolgom. A legjobb barátomhoz indulok elsőnek a reggeleimen. Ó a jó kis szoba mérleg. Stressz, izgulás, félelem ezek jellemeznek. Vajon ma milyen napom lesz? Ja, igen, mert ez fogja meghatározni. Ha akár egy dekával is több leszek, mint tegnap..jajj, ne ebbe bele sem merek gondolni! Na jó indulj kislány állj már rá, hiszen ez muszáj. KÖ-TE-LE-ZŐ. Tudnod kell a pontos súlyod. Okés, ráállok. A fenébe a francba is. Tegnap kevesebb voltam. Összedőlök. Sírok. Magamat hibáztatom. Miért, miért, miért? Hiszen alig eszem. Nem ez megint csak egy kifogás. Biztosan tegnap valamit rosszul csináltam, túl keveset edzettem. Okés, állj talpra! Ma szigorú leszel magadhoz, nem lehetsz holnap is több sőt kevesebbnek kéne lennem, jajj ne mi lesz ha...”

Szóval így nézhetett ki egy átlagos reggelem, anorexiásként. Igen, valóban hű társam volt a mérleg, a napjaim mérvadója. Ettől függött a kedvem, hogy aznap mennyit eszem és a viselkedésem is. Sokan ezt lehet el sem tudják képzelni. De sokaknak ez az élet. Igen, ez. Furának nevezheted, de hidd el mi ilyenkor úgy érezzük legalább a súlyunk felett tudjunk kontrollt tartani, szabályozni. Hiszen, ha valami ebben jó vagyok nem? A fogyás, az megy.

Most állj itt meg egy percre. Gondolkozz el azokon amiket írtam. Ha meg vagy, kérlek gondolj bele, egy szám vagy? Egy nagy szám, ami majd leírja a napodat és mondd mindenki egy nagy számot lát a fejed helyén és ez alapján határoz meg téged?

Elmondok egy titkot. Sokkal több vagy, mint egy szám. Benned egy értékes ember lakozik. Nem számít mennyit mutat a mérleg, hogy ma több/kevesebb/ugyanannyi. Te nem ez a szám vagy! És nem is kell, hogy érdekeljen mit mutat. Nem, nem csak a fogyás megy. Annyi mindenre annyi számos dologra képes vagy, annyira sok lakozik benned, ne hagyd, hogy reggel a mérleg mind ezt az értékes dolgot ami benned van kiszipolyozza belőled. Ne hagyd, hogy ennek élj, hogy teljesen leszívjon. Tedd félre és menj felszegett állal, hogy te igenis több vagy, mint egy szám! Mutasd meg a világnak ki is lakozik benned, mutasd meg mennyi mindenre képes vagy, szárnyakkal születtél, tanuld meg használni!

És, ha most sikerült eldobnod a mérleget, gratulálok őszintén! Ez egy lépéssel közelebb vitt a gyógyuláshoz. De ne aggódj, ha esetleg ez ma még nem ment, már az is nagy dolog, ha nem hagyod, hogy ez határozzon meg. Holnap sikerülni fog, mindennap egy új esély, ragadd is meg, élj vele. Ne a mérlegnek élj, magadnak élj. Ő csak egy tárgy, míg Te maga vagy a csoda. A valódi csoda, egyedi, megismételhetetlen és bámulatos. Tedd meg az első lépést. A legjobb barátod nem a mérleg.

...meg jártam ezt az utat

Sziasztok!

Gondolkodtatok már azon naponta hány olyan ember jön veletek szembe az utcán, akinek gondja van önmagával? Nem is akármilyen módon. Utálja a testét az életét az evést. Igen, mert mindent e köré épít. Mindent úgy értem tényleg mindent. Tudom miről beszélek, mert én is átmentem ezen, szóval ez nem egy légből kapott dolog. Evészavar, de nem csak ez ehhez egy énkép zavar is társul. Nem akarok belemenni a tudományba, ez annál egy sokkal mélyebb dolog. Szóval vissza az elejére, belegondoltál hány ilyen ember jön veled szembe az utcán mosolyt erőltetve az arcára azt mutatja erős, otthon pedig összetör, mert az már a saját világa.

 

A saját világa? Miről beszélsz Füzes Csenge? Arról, hogy a saját világa ahol biztonságban érzi magát ott nem fél. Vagyis, de, de fél önmagától. De hát az mindig ott van. De valamitől ott mégis megnyugszik. Mert nem kell néznie, ahogy az emberek megvetően néznek rá, hogy miért csinálja ezt. Nem értik. Nem, mert nem élték át. Sokuknak fogalmuk sincs ez tényleg egy betegség, borzalmasan nehéz belőle kiszabadulni. Pláne még nehezebb, ha akarnál sem tudsz róla beszélni, mert a legtöbben elítélnek miatta és elkönyvelnek egy jó nagy idiótának, mert hát “jolvanazugy”. Nem nincs jól! Emberek, könyörgöm nyissuk már ki a szemünket! Csak egy kicsit nézz szét, és ne első látásra ítélj. Ne mond neki, hogy “pedig enni nem nehéz, jajj mit vagy úgy oda, fogadd el magad.” Nem, ezek a mondatok nem segítenek. Annál inkább, ha elfogadod, hogy ő ilyen, és segítesz.

SEGÍTESZ!

Nem kezded el durván a fejéhez vagdosni a dolgokat, hanem ott vagy neki, és leszel neki te az a támasz. Az a támasz, ahol biztonságban érzi magát. Ahol a valódi világban sem fél, és szépen lassan már önmagától sem, mert hosszú távon csak ez segít a gyógyulásban. Ha ott vagy neki és azért, amiért beteg nem hagyod magára.

Engem nem hagytak magamra, szerencsés voltam, de sok hasonló sorsú ezt nem mondhatja el magáról. Legyél ma te az, aki segít, az aki valaki élhetőbb világot teremt Neki. Mert van kiút az énkép sőt az evészavarból is. Élő példa vagyok rá. De ez önmagamtól nem ment volna. Voltak akik kirántottak a mély gödörből, és nem ítéltek el, persze volt olyan is, aki elítélt, de volt támaszom innentől kezdve nem érdekelt ki gondol rólam mást.

Ha Te olvasod ezt a bejegyzést kérlek nyisd ki a szemed és nézz szét, ha egy icipit is azt érzi, hogy ott vagy neki, hidd el Te magad óriásit hozzátettél a gyógyulásához. 

Végső soron az elszenvedő alanyokhoz szólnék. Ha te ezeken keresztül mentél soha ne hagyd el önmagad. Soha! Ha segítenek, ha közelednek feléd azt pedig fogadd el, mert tudd van kiút. Van élet ezek után is.

Óriási pacsi az összes, olyan embernek aki átment ezeken és ő (is) gyógyultnak mondhatja magát. Ha pedig benne vagy még, tudd valaki el fogja neked hozni az élhetőbb világot, ahol már nem félsz semmitől. Önmagadtól sem. Mert miatta(tuk) leszel önmagad és úgy fognak szeretni, ahogy vagy. Nem lesz több elítélő szempár, mert egy teljesen új, valódi élet vár.

 

Mi volt, mi van, mi lesz?

Sziasztok!

Annyira nehéz most bármit is írnom, hiszen ez a blog volt valamilyen, ez a blog van, olyan sehogy, és most ez a blog lesz, olyan valamilyenné. Zavaros? Az, pont mint én, személyesen. Ez a blog úgy indult, mint "csak egy költő lány", még anno 2017-ben, nos igen az elején nagyon lelkes voltam, de valahogy később rájöttem, ez nem én vagyok. Úgy értem nem a vers, azokat továbbra is írom, de valahogy ezt a blogot nem éreztem magaménak, így jött az ötlet legyenek úgy bejegyzések, mindenféléről, ami történik velem, amit, érzek meg csak úgy, amolyan "why not?" alapon. És igen, mint láttátok, egy idő után, ez is befuccsolt. Jó ideig nem is írtam ide semmit, konkrétan augusztus óta. Szóval, nagy vonalakban ez volt.

Ami most van. Tervek, lelkesedés, ötletek. Most lehet bámulod a képernyőt, és  fentiekből említve az gondolod, ez is egy újabb próbálkozásom. Nos, igen jól látod, egy újabb próbálkozásom, de valami sokkal konkrétabb alapon, valami olyan alappal, amivel célom van. Ezt kerestem eddig a célt, szükségem volt erre, ahhoz, hogy beindítsam ezt a blogot.

Na, de akkor mégis mi lesz? Kíváncsi vagy, mi? Én is! A blogom neve nem véletlen, kislány vagyok, nagy álmokkal és vágyakkal. Mik ezek? Régóta célom segíteni, azt érezni, hogy én is hozzáteszek, ha csak egy kicsit is, de ehhez a világhoz. 15 éves vagyok, szóval nem az a célom, hogy életbölcsességekkel tömjem bárkinek is a fejét, arra van más. A célom az, hogy az én történeteimen keresztül segíteni tudjak. Szóval már nem verselni akarok, már nem légből kapott gondolatokról akarok írni, célom egy olyan blognak a létrehozása, ahol olyan témákat boncolgatok, amik kényesek nem sokat beszélünk róluk és a szőnyeg alá seperjük őket. Miért? Mert követem az álmaimat, segíteni szeretnék. Az, hogy konkrétan egy téma meddig fog tartani, igénytől és attól függ, meddig tudok róla írni.

És, hogy most jelenleg kik a cél csoportom az első, akiken segíteni szeretnék? Az étkezési zavarosok. Igen, nem kis témába tenyereltem bele. De miért pont ők? Mert velük szemben annyi, elutasítást találtam, annyi szőnyeg alá seprést, és annyi ellenszenvet. És azért, mert én...

Ha érdekel a mondat, hogyan fog folytatódni, figyeld a blogom és a héten fény derül rá!

Ide még annyit, ha régi olvasóm vagy remélem a változás ellenére maradsz velem, ha pedig új akkor köszöntelek itt! Ó és köszönöm Nektek, akik bátorítottak, arra, hogy belevágjak ebbe és ne meneküljek. Akik miatt ma bátran kijelenthetem, hogy miattuk merek szembenézni az álmaimmal, miattuk már meglépem azt, amit nem mertem. Miattuk itt és most valami egészen újat hozok létre.